Akiknek nem tiszta a finálé – Az egyik író magyarázata

Nagyon, nagyon szépen köszönöm Gelmir-nek a fordítást! Szerintem érdemes mindenkinek elolvasnia, mert ennek a segítségével talán sikerül megértenünk, hogy az íróknak mi volt a céljuk a sorozatzáróval.

(Egyébként holnap írom meg a búcsúszövegemet az előző bejegyzésbe 😉 )

A Sziget:

Valódi volt. Minden, ami a Szigeten történt, amit láttunk hat évadon keresztül igaz volt. Felejtsétek el a végső képsorokat [az utolsó stáblista alatt], azzal az okkal tették oda azokat, hogy átb*sszák az emberek fejét, és hogy a sorozat milyen messzire jutott el. Tényleg lezuhantak. Tényleg túlélték. Valóban felfedezték a Dharmát és a Többieket. A Sziget őrzi az egyensúlyt jó és rossz között a világban. Mindig is ez volt és ez is lesz a szerepe. És a Szigetnek mindig is szüksége lesz egy „Őrzőre”. Jacob nem az első volt, és Hurley sem az utolsó. Mindenesetre, Jacobnak szembe kellett néznie egy gonosz erővel (MIB), amit sem az anyjának, sem Hurleynek nem kell megtennie. Ő teremtette ezt a gonoszt, és neki kell elpusztítania – annak ellenére, hogy a szabályok nem engedik meg neki, hogy megtegye ezt.

Ezért Jacob nekilátott tervének, és jelölteket hozott a Szigetre, hogy megtegyék azt, amire ő képtelen. Megölni MIB-t. Egy hosszú listája volt a jelöltekről, amit generációkon át vezetett. De akárhányszor embereket hozott a Szigetre, MIB megrontotta őket és ezzel előidézte, hogy az egyik megölje a másikat. Ez addig folytatódott, amíg Richard a Szigetre nem érkezett, és meg nem értette Jacobbal, hogy ha nem vesz fel egy aktívabb szerepet, akkor a terve sosem fog sikerülni.

[…]

A Dharma, mint más több tucat ember Jacob tervének részeként került a Szigetre, hogy megöljék MIB-t. Mindenesetre MIB tudott a tervről, és hogy meggátolja, megrontotta Bent, elhitetve vele, hogy Jacob munkáját végzi, holott mindig is MIB dolgait intézte el. Ebbe beletartozott minden Szigeten kívüli tevékenység is. Ő volt a vezető. Jacob nevében beszélt, már ahogy ezt ő tudta. Így a „Többiek” kiírtották a Dharmát, és később megpróbálták megölni Jacket, Kate-et, Sawyert, Hurleyt [őket rabolták el a második évad végén, és ők maradtak az utolsó jelöltek] és a többi jelöltet is, mert ez volt MIB akarata, és ő nem tudta ezt megtenni.

A Dharma eredetileg jó céllal érkezett a Szigetre. Azonban minden rosszra fordult, azzal hogy MIB megrontotta és végül el is pusztította őket a bábujával Bennel. Vajon a Dharmát csak azért hozták oda, hogy segítsen Jacknek és a többi jelöltnek a teljes küldetésben, hogy megöljék Füstit? Vagy Jacobnak volt egy másik listája is a jelöltekről a Dharmából, amiről nem tudunk? Ez a kérdés valószínűleg sosem lesz megválaszolva, mert bármilyen válasszal is jönnek elő a készítők, valószínűleg nem lesz jobb, mint amit magadnak mondasz. Mindenesetre a Dharma ottlétének célja nem értelmetlen, sem nem bizonytalan.

Nagy terve ellenére Jacob meg akarta adni a választás jogát a jelölteknek, amit neki nem adatott meg, sem a testvérének: szabad döntést. Ezért hozott jó pár jelöltet az évtizedek alatt, és megengedte nekik, hogy válasszanak ki lesz az, aki végül elvállalja a munkát. Lehet, hogy tudta, hogy Jack fogja megölni MIB-t, és Hurley veszi át tőle az Őrző státuszát. Lehet, hogy nem tudta. De mindig is ez volt a kulcskérdése a sorozatnak: Sors vs. Szabad-akarat. Tudomány vs. Hit. Személy szerint, én azt hitszem, hogy Jacob az elejétől fogva tudta, hogy mi fog történni, és mindenki a hat évad során szerepet játszott abban, hogy segítse Jacket eljutni arra a pontra, amikor meg kellett ölnie Füstit és Hurley-t kinevezni Őrzőnek. De még egyszer, ezt a kérdést nem fogják megválaszolni a készítők (és nem is kell nekik), mert az elrontaná a mókát.

Végül, Jack azt tette, amit a legelső résztől tett: megmentette a többi túlélőt. Kijutatta Kate-et, Sawyert a Szigetről, és célt adott Hurley életének, amit nem volt neki addig. És, a Sideway világban megmentett mindenkit, mert segített nekik továbblépni…

Sideways Világ:

A Sideways világ nagyon jó vitatéma teológiai és metafizikai szempontból. Alapvetően a sorozat azt mutatja be, hogy mindnyájan összeköttetésben állunk bizonyos emberekkel életünk során. Nevezzük őket lelki-társnak (bár ez nem a legmegfelelőbb szó rá). De ezek az emberek hozzánk vannak kötve, hogy véghezvigyük „életünk legfontosabb pillanatait”, ahogy Christian mondja. Ezek azok az emberek, akikkel átkelünk az univerzumon életről életre. Ez a felfogás a hinduizmusban gyökerezik, amit aztán egy nagyadag nyugati vallással vegyítetek.

Ez a hit, amit az írók teremtettek, ami vallásfilozófián alapszik, arról szól, hogy az „eltűntek” csoportja tudat alatt megteremtette ezt a „sideway” világot a purgatóriumban, ahol aztán tovább léteznek egészen addig, amíg „fel nem ébrednek” és meg nem találják egymást. Amikor mind megtalálják egymást, tovább és előre léphetnek. Lényegében az egész történet a túlvilági létről szól: mindenki megteremti a saját „sideway”-át a purgatóriumban, és ott létezik a „lelki társaival”, és egészen addig létezik itt, amíg együtt tovább nem lépnek. Ez egy gyönyörű elképzelés. Még akkor is ha nem vagy vallásos, az ötlet hogy együtt élünk és együtt halunk meg nagyon megindító.

Nagyon jó és spirituális koncepció ez, ami meghatározza a sorozat egész hangulatát és a mélyebb értelmét. Ezeknek az embereknek együtt KELLETT lenniük azon a gépen. Át kellett élniük ezeken az eseményeket – nem csak Jacob miatt. Hanem azért is, mert az világegyetem vagy Isten (legyél bármilyen vallású is) azt akarta, hogy ez legyen. Az egész sorozat a tudomány és a hit harcáról szólt, és végül a hit került ki belőle győztesen. Ez a válasz a sorozat központi kérdésére: arra a kérdésre, ami ott van minden titok mögött a Szigeten, minden karakter háttértörténetében, minden csavarban. Ez, önmagában véve, nagyon szép befejezés.

[…]

Emlékezzetek arra, hogy Michael megjelent Hurley-nek, és azt mondta nem szabad elhagynia a Szigetet. Csakúgy, mint MIB-nek. Nem szabad belépnie ebbe a sideway világba, és így ezeknek nincs megadatva, hogy továbblépjenek. Miért? Mert a Szigeten elkövetett tetteivel bebizonyította magának, hogy méltatlan erre. Elbukott a teszten. A többiek átmentek. Bekerültek a sideway világba, amikor meghaltak – néhányan már Jack előtt, néhányan évekkel később. Hurley esetében talán évszázadokkal később. Ebben a sideway világban léteznek, addig még fel nem ébrednek, és mivel összeköttetésben vannak, ezért csak EGYÜTT képesek a továbblépésre. Az a sorosuk, hogy együtt legyenek az örökkévalóságig.

Nincsenek összekötetésben Ana Luciával, Faraday-jel, Rousseau-val, Alex-szel, Miles-szal és Lapidus-szal (és mindenki mással, aki nem volt a templomban). Mégis ezek az emberek léteznek a sideway világban. Miért? Ez a kérdés is olyan, amire a választ neked kell eldöntened. Véleményem szerint, azoknak az embereknek, akik ott maradtak ebben a világban, meg kell találniuk a saját lelki-társaikat mielőtt továbbléphetnének. Lehetséges, hogy azok az emberek nem a Szigetről valóak, hanem a saját kis életükből (Rousseau a férjét, Ana Lucia a társát, akit lelőtt stb.).

Sokan találgatják, hogy vajon Ben miért nem ment be a templomba? És ha így gondolsz a sideway világra, akkor megadja neked a választ. Ben azért nem tudott továbblépni, mert még nem találta meg azokat az embereket, akik szükségesek hozzák. Az lesz a dolga, hogy felébressze Rousseau-t, Alex-et, talán Ana Luciát, Ethan-t és Goodwint, az apját és a többieket. Vezekelt a bűneiért, azzal hogy Hurley Nr.2-je volt. Ugyanez mondható el Faraday, Charlotte, Widmore, Eloise esetében is. Ez tényleg egy ügyes, és jó koncepció. Legalábbis számomra.

De egy „kulisszák mögötti” megjegyzés: az oka annak, hogy Ben nem volt a templomban, és hogy senki más nem volt a templomban az első évad szereplői közül, az az, hogy a legvége a történetnek, az első rész megírását követően került megírásra. És sosem változtatták meg. [De a mi a helyzet Desmonddal, Juliettel?] Az írók azt állítják (és sokan nem hisznek nekik), hogy az első epizódtól fogva tudták, hogyan fogják befejezni. Én kalapom emelem előttük. Nagyon fantasztikus. Eredetileg Bennek 3 epizódnyi szerepe lett volna, aztán kész. De a sorozat nélkülözhetetlen részévé vált. Könnyen megtehették volna, hogy módosítják a legvégét, és beteszik a templomban. Ehelyett adtak neki egy briliáns pillanatot Locke-kal a templom előtti kertben – merthogy az volt. Imádtam. Azoknak, akik csodálkoznak – az eredeti vég azzal kezdődött, hogy Jack besétál a templomba, és megérinti a koporsót, és ezzel párhuzamosan a másik Jack lehunyja a szemét. Ez volt J.J. befejezése – és megtartották.

Hivalatos forrása nincs a szövegnek, tudtommal a Lostpedia fórumára rakta ki valaki. Elképzelhető, hogy kamu az egész, mármint nem az egyik írótól származik, csak valaki fel szeretné hívni magára a figyelmet, de ettől függetlenül szerintem nagyon érdekes az egész, és szinte teljes egészében egyetértek vele.

Advertisements

~ Szerző: joshjb - 2010/05/27.

45 hozzászólás to “Akiknek nem tiszta a finálé – Az egyik író magyarázata”

  1. ezt a michaal-es dolgot nem vágom…. ben sztem sokkal több bünt követett el mint Michael….aki jóvá is tette….meg Keamy pl ő is ott volt a Sideway világba aki szintén sokkal gonoszabb…nem értem ien módón nem számit h a 2 emberölés mellet megmentette a robbanástól jack-éket? vélemény?:)

    • én is furcsának találom, meg igazságtalannak is, mert tényleg szegény Michael jóvá tette…de attól függetlenül nekem tetszik ez a magyarázat.

  2. az a baj,hogy akár igaz-akár fake,hogy egyik író írta…véleményem az,hogy nem utólag kell megmagyarázni dolgokat..ott volt a rengeteg alkalom rá..

    • Hogy érted, hogy akár igaz, akár fake, az egyik író írta? Nyilván, ha fake, akkor nem az egyik író írta…

      Egyébként meg nem magyarázott meg semmi újat, mert ezeket eddig is lehetett tudni, egyszerűen összefoglalta a sorozat lényegét. Én eddig is tisztában voltam ezekkel a dolgokkal, a Sideways-t és a szigetet is ugyanígy értelmeztem. És tudom, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen.

      A Michael-ös dologgal kapcsolatban: Szerintem Keamy annyira jelentéktelen volt a sziget részéről, hogy továbbengedte azért, hogy meghaljon a Sideways-ben. Ő nem érdemelte meg, hogy tovább éljen a szigeten, míg Michael, bár ott ragadt, legalább nem került a pokolba.

      • igaz keamy rossz pálda erre…de akkor meg ben… ős is ott lehet a sidewayben pedig nem 1-2 rossz dolgot csinált…lehet h a 6. évad 2. felében már “megjavult” de akkor is…ha úgy vesszük ki nyrta az összes embert a hajón, jacob-ot megölte….wildmore-t…hát nem tom nekem kicsit hülyén jön ki 😀 még kérdés….walt?:D

  3. Nem rossz elképzelés, a nagyjával egyet is értek, de sztem nem az egyik író írta, mivel Carlton Cuse és Lindelof is némasági fogadalmat kötött a show-al kapcsolatban és így nyilván a többi író se beszélhet róla.

    Ja és van egy jó hírem azoknak akik kíváncsiak Hurley “uralkodására” a szigeten:
    http://darkufo.blogspot.com/2010/05/season-6-dvd-will-have-epilogue-of-ben.html
    (A 6. évad DVD-jén lesz 12-14 perc ami erről fog szólni)

    • Attól még név nélkül simán beküldhetnek egy ilyet. Meg amúgyis ez a némasági fogadalom vagy micsoda Darlton ötlete és csak rájuk vonatkozik. 😉 (Ez persze nem zárja ki, hogy ez FAKE, csak mondom.)

  4. @Mike – Benről csak annyit, hogy ugye miután Jack meghalt, ő védelmezte Hurley-vel együtt a szigetet. Elképzelhető, hogy ez akár 10 évig is eltartott. Valószínű, hogy addigra a sziget megbocsájtott neki mindenért amit tett, mert ahogy te is írtad: “megújult”

    Walt-ra pedig azt tudom mondani, hogy lehet azért nem volt a sideways-ben mert még nem halt meg. Bár ott nincs idő elvileg, úgyhogy lehet ez nem működik úgy. Ha nem így működik akkor meg azt mondom, hogy él a sideways-ban, csak mivel a 6. évad nem róla szólt, ezért nem láttuk. (Walt egyébként benne lesz a DVD-n lévő plusz jelenetekben)

  5. nah arra kiváncsi leszek 🙂 hiányzott szerintem azért a fináléból:) mondjuk elég sok szereplö nem volt sidewayben…pl lapidus,richard,goodwin,walt,niki,paulo,karl,eko…nah igen eko is egy ien kérdés 🙂

  6. Azt azért ne feledjétek, hogy a legtöbb színész egyeztetési, gázsi és egyébb okokból nem jött vissza a fináléra 😀 Bármennyire és szép gesztus lett volna.

  7. Waltot azért tartották különlegesnek mert állatokat tudott magához hívni (madarak, jegesmedve) de nem tudta irányítani, lehet segiteni akartak neki hogy irányitsa ezt a képességet

  8. Khm.

    Nem volt előre megírva a befejező történet, mindössze annyit találtak ki, hogy a sorozat akkor ér véget, ha minden szereplő meghalt (lehet tehát bármennyi évad, és történhet bármi a sorozatban). Ez persze szinte minden sorozatra érvényes lehet, és jellegzetes amerikai hype-t rendeztek e köré finoman szólva is egyszerű alapfelvetés köré.

    A másik ez a hit vs tudomány, és sors vs szabad akarat mint fontos elmélet, ez legfeljebb néha hangosan feldobott panel szintjén jelent meg a történetben, ráadásul nem is analóg kérdéskör, hiszen minden pároztatásnak van alapja:

    hit-sors, tudomány-sors, hit-szabad akarat, tudomány-szabad akarat.

    Ráadásul ilyen típusú vita valójában a marxista-leninista a tudomány leáldozásával végleg nem létezik: Istenben mindenki hisz, az ateista az, aki azt hiszi, hogy nem hisz. A tudomány emberei természetesen a hit emberei is egyben, és az egyház emberei sem mind a vakhit emberei.

    Ebből következően akár lehet valódi az írásmű (tehát nem fake), akkor sincs különösebb jelentősége, egyfelől suntea-nek van igaza, nem kell magyarázgatni, másfelől meg különösen nem egy ellentmondásos, nota bene alaptalan elmélettel.

    Persze az is igaz, hogy másképp hat ugyanaz a történet más korosztályra. Ahogy olvasgattam, itt a nézők jelentős többsége 10-18 évesen tartja élete legmeghatározóbb élményének ezt az üzleti vállalkozást, egészen más aspektusból (komolyabb élettapasztalat, tudás, gyakorlat, ismeret, rendszerezőkészség stb.) vizsgálja egy 30-40 éves ember. Nem tudom biztosan, de gyanítom, hogy az záró résszel ill. a 6. évaddal kapcsolatos elégedettség – elégedetlenség adott esetben az életkorral is összefügg.

    • Én is úgy látom, hogy a gyermekibb korosztály szinte feltétel nélkül befogadta a mondandót, míg egy tapasztaltabb nézőben fenntartások alakultak ki. Lehetséges, hogy van akinek már fiatalon van komolyabb életfelfogása és van aki még középkorúan is gyermeki naivitással rendelkezik, de aki mögött már komoly életpálya van az kritikusabb.

    • Mosolyt csaltál néhány arcra, köszi.

  9. Harmadik Eva! Igen, lehet, hogy összefügg az életkorral is, hogy tetszett, vagy nem. De én pont fordítva látom. 31 vagyok és nekem tetszett.
    Én azt láttam inkább, hogy aszerint oszlik a nép, kinek melyik szál jött be igazán. Mert volt ebben minden. Ha a tudományos, fizikai vonalt vette fel valaki (időutazás, elektromágnesesség, dharma) akkor az erről szóló rész kibeszélőjében 10/10-et adott, míg akinek a misztikus, Jacobos, fényőrzős dolog jött be, azoknak tetszettek az utolsó részek is. Nos nekem mindkettő.

    Tetszik a sidewayes felfogás és jó is lenne tényleg így. Nem tudni magunkról hogy halottak vagyunk, tovább élni a tudatalattiban, s majd ha az összes lelkitársunk meghal, akkor lépni tovább.

    Tulajdonképpen ahogy olvastam a postot, az futott át az agyamon, hogy tulajdonképpen ezt mind tudjuk, tudtuk, de kellett egy ilyen szájbarágós magyarázat ahhoz, hogy leülepedjen.

  10. Hát ennél jobb összefoglalást mg nem olvastam sehol, és én is ezeknek a gondolatoknak a mentén gondoltam végig a sorozatot. Persze vannak megválaszolatlan kérdések, de ettől igazán jó! Ja és így azért van lehetőség a beígért 2 film leforgatására is 😀

    • Ja, mert, hogy már 2 filmről van szó? Én még kb. két éve olvastam erről egy cikket, s ott még csak annyiról volt szó, h bár J.J. ellenezte a dolgot anno, most már úgy van vele, h miért ne legyen film… Szóval azóta vannak fejlemények ez ügyben?

      • Igen. Az a fejlemény továbbra is, hogy NEM LESZ mozifilm. Lesz max 20 perces anyag a DVD-ken és kész. Az, hogy ABC mit csinál utána a sorozattal, azt nem tudhatjuk előre, de Damon és Carlton elmondták, hogy ők ezzel lezárták az egészet. The End.

  11. Azt tudjátok, hogy a Flashforwardból nem lesz több évad az 1. évaddal búcsúzik a sorozat mert nem volt nagy nézettsége, de szerintem is eléggé szar volt a Flashforward a lost a legjobb !!!!!!!!

  12. Én egyet nem tudok: mi van, ha valaki a sideway világban hal meg? Pl. Keamy, Mikhail.

  13. Az gondolom elhúz a pokolba mert ugye rossz ember vagy mit tudom én

  14. Nem lesznek filmek bárki bármit is mond! Nem lesz folytatás, előzmény, spin-off SEMMI 🙂 A LOST a hatodik évadjával véget ért, és csak a DVD-kben, könyvekben marad meg! Damon és Carlton az utolsó résszel lezártnak tekintik a történetet. A DVD-n megjelenő párperces BEN-HURLEY jeleneten kívül ne nagyon számítsunk másra

  15. “Istenben mindenki hisz, az ateista az, aki azt hiszi, hogy nem hisz. A tudomány emberei természetesen a hit emberei is egyben, és az egyház emberei sem mind a vakhit emberei.”
    Ennél nagyon hülyeséget életemben nem hallottam.

    • Pediglen a hiba az Ön készülékében lesz.

      Elsőként is: ne tévesszük össze az istenhitet a római katolicizmussal.

      Ennek utána pedig tessen tanulmányozni az istenség fogalmat a különböző teológiai és filozófiai irányoknak és elméleteknek megfelelően, majd a létrejövő metszéspontokat összevetni a materiális filozófia alaptéziseivel és paradigmáival.

      Az eredmény ismeretében könnyedén abjurálható a fenti minősítés. 😉

  16. hát ha lostpediáról van és nem tudjuk melyiik írótól akkor szerintem fake…..de én ezt így ahogy van elfogadom!

  17. Elég kár, hogy egy 2 órás finálé után úgy kell elmagyarázni mi is volt a sorozat lényege…
    Talán meg lehetett volna a sorozatba is válaszolni a kérdéseket és nem csalódott volna annyi rajongó a sorozatba, ezt elrontották a fiúk 🙂

    • osztom!

    • Elég kár, hogy 121 epizód után úgy kell elmagyarázni mi is volt a sorozat lényege…
      Most komolyan az zavarja az embereket, hogy valamin GONDOLKOZNI is kell? Az hiányzik nektek hogy egy pali a képernyő sarkában öt percenként leállítsa az adást, és elmagyarázza a látottakat? És akkor ez lenne minden idők legjobb fináléja, húú. Szomorú hogy ilyenkor még a készítők rontották el a sorozatot.
      Ne legyünk már ennyire együgyűek.

      • Áruld már el nekem, ezen mit kellett gondolkodni?

        Ha ezután a finálé után neked még gondolkodnod kellett a dolgokon, hogy mi hogy volt, akkor csak sajnálni tudlak.

        Én azért érzem csalódásnak a finálét (és emiatt az egész sorozatot), mert sokkal több volt benne, mint ami kihoztak belőle.

        Nyilván ha gondolkodni kellett volna a finálé után, nem írnám ezeket a sorokat, mert akkor elégedett lennék vele.
        De nem kellett sajnos.Sablonos volt az egész hatodik évad, különösebb meglepetés nem nagyon ért.

        Sajnos azaz érzésem, hogy csak gyorsan le akarták zárni az egészet, azt hogy miért, azt nem tudom, talán már másik projecten gondolkoznak.Nem tudom tényleg.

        Ne vedd sértésnek az irományomat, nem sértésnek szánom, ezek csak gondolatok, az hogy nem értesz vele egyet az nem gond.

        Én úgy érzem lesz ennek a sorozatnak még folytatása, ha nem is hamar, de biztosan lesz.Újabb szálat sikerült elindítani (Hurley & Ben a szigeten stb.), és ez volt nekem csalódás.

        A lényeg hogy nem sikerült lezárni a sorozatot, nagyon nem sajnos.

        Lesz még jobb is 🙂

    • Teljesen igazad van 🙂

  18. …én is…

  19. No offense de szerintem az a kár, ha valakik az írók számlájára írják, hogy nem értenek egy olyan végkövetkeztetést, amit szépen ki is hangsúlyoztak ez epizódban. Az, hogy bizonyos megkerült hézagokat saját individuális fantáziánk alapján kell vagy sem eldöntenünk-kibogoznunk-kikerekítenünk az mindenkinek a saját “így jártál” problémája (vagy épp szerencséje).

    “Ahogy olvasgattam, itt a nézők jelentős többsége 10-18 évesen tartja élete legmeghatározóbb élményének ezt az üzleti vállalkozást.” – mondja aki ingyért dolgozik?

    Anyukám 57, és katartikusan élte meg a LOST-ot megannyi személyes tapasztalást, tragédiát, sikert, és kudarcot követően hosszú, rögös életében. Szerinte ez az “üzleti vállalkozás” (hihetetlen lenne ha valami nem az lenne) maga volt mesterien megirt, természetes közelségbe hozott emberek életrajza, mely egy misztikus katalizátoron át vezetett egy kiérdemelt spiritualista absztrakt reménység irányába, mely még ha kissé giccsesen is, de méltán sugallta, hogy miért nagyszerű egyáltalán embernek lenni (egymásért).
    Valkűri szavak, és én ezt a véleményt osztom. Holott nálam sem volt baj, hogy egy jó ideje csak gondolatban lehetek újra gyerek.

    Minden esetre nekem nagyon tetszett a befejezés. Ugyan jómagam is hiányoltam néhány kérdést, de ugyanakkor örülök, hogy nem képletszerűen válaszolgatva omlasztották meg a cselekmény közegének zamatát, a misztikumot a fantasyt. Elég korán elköteleztem magam a karakterek fontossága mellett, talán mert ráébredtem, hogy ez a sorozat attól felsőbbrendű a többitől, hogy itt egy karakterről többet tudok leírni mint más sorozatok teljes karakterkészletéről. Jogosan nevezhető szerencsésebb magnak az, amelyik a főhőseink célbaérését várta. Sajnálatos, ha valakik csalódtak mert a kérdéseikre nem kaptak választ, de kétségtelen, hogy ők a rossz ajtót nyitották mikor elkezdték a sorozatot, és egy másodlagos (gyakorta csak szimbolikus) elemre adtak maximális prioritást.

  20. hát az írok nagyon pontosan tudják miért kotottek hallgatási fogadalmat … mert olyan gyenge lábakon áll az egész story hogy bármit mondanának oldalrol lennének meghazudtolva. A legegyszerubb azt mondani hogy ezt és amazt mindenkinek saját magának kell eldontenie magában mi a válasz rá … ez az egész ahogy ok mondják egy kerek torténet , talán valahol el is tudom fogadni hogy ok mit akartak mondani , de azt nem bobcsátom meg nekik hogy olyan tudományos és torténelmi elemeket is beleraktak ami miatt sokkal inkább nézte a fanok zome s amelyek abszolút el lettek felejtve !!! Mert ha ez nincs benne akkor max 2-3 évadot ért volna meg dr Jack Shepard vesszofutása .

  21. És akkor Keamy jó fiú volt eszerint (mármint a fenti “író” magyarázat alapján).

    Akárhogy is, a 6. évad nálam letolta dobogós helyről a Lost-ot, olyan sorozatokkal szemben, mint a Rome, a Carnivale, a Sopranos, a Twin Peaks, vagy, hogy újoncot is mondjak: a Spartacus. Ha mondjuk az 2. évad végén kaszálták volna a Lost-ot, akkor holtversenyben 1-2. A 4. évad végén is az első háromba, az 5. évad végén az első 5-be soroltam volna. Sajnos számomra a 6. évadból teljesen kimaradt az összes vonzó Lost-os íz: eltűnt belőle a karakterfejlődés, a rejtély, a misztikum, és a tudomány(os fantasztikum).

    Ugyanakkor persze ízlések és pofonok, elhiszem, hogy van akinek a 6. évaddal vált teljessé a sorozat.

  22. Sziasztok.
    Nagyon szeretem a Lostot őszintén sajnálom hogy vége lett.
    Eleinte nem nagyon értettem de a végére teljesen tiszta lett minden.
    Arra azért kiváncsi lennék hogy most mindegyikük meghalt,és a fény amely a templomba volt a mennyt jelképezte?
    Jó kis sorozat volt,a kedvencem!!!

  23. Most néztem meg a sorozat utolsó részét, és egyenlőre még vegyesek az érzelmeim. Igazából nem vagyok egy nagy “hozzászóló” de úgy gondoltam ha már végignéztem ezt a több mint száz részt én is leírom mit gondolok. Nálam a befejezés kb. 10-ből öt. Az az igazság, hogy lehetett volna ez jobb, is rosszabb is, nem is ezzel van a gond, hanem én valami átütő csavart, leleplezést vártam volna, amitől órákig ültem volna döbbenten a székben, de helyette csak azt kaptam, amire nagyjából mindenki számított… Valami olyasmire gondolok, amit még a Fűrész I vagy II végén érezhetett az ember. Bár szerintem a sorozat legnagyobb előnye az volt, hogy az ember részről-részre kombinálhatott a meglévő információkból, és senki ne értsen félre, mint sorozat nálam a Twin Peaks-sel vetekedett, azért szomorú vagyok, hogy a végére már nem sikerült meglepniük semmivel… Persze lehet ezt később máshogy látom majd… Meg még annyi, hogy nem értem miért kellett bele ez a sok quantumfizika, ha végül nem sikerült egy racionális alapokon nyugvó finisht kreálni… Pedig talán az jobb lett volna… De bárhogyis, ez volt eddigi életem egyik legjobb sorozata.

  24. JÓ itt most mindenki úgymond képben van, már a DVD plus jeleneteket is látta pár ember.(Én nem) De ezt meg kell említenem…
    Nem vagyok biztos, hogy, Hurley lett az új őrző, hiszen mikor jackob lett, akkor az (anyja) mormolt valamit az orra alatt, vagyis megáldotta a vizet, ezt jackob is megtette jack esetében de jack nem tette meg Hurley esetében. De mivel azt mondjátok ,hogy a plus jelenetekben benne van, én elhiszem, hogy Hurley lett az új őrző . Ja, és ezekről a varázslatokról nem szólt nagyon a film csak úgy megtörténtek. Pl. mikor Richárd megkapta az örök életét jackobtól. Azt, varázslatot honnan tudta? Nem hiszem, hogy az anya tanította, hiszen mikor ő lett az őrző nem sokra rá meghalt az anyja. De ezeket magyarázhatjuk azzal is hogy az (anyja)
    Adott neki egy varázs könyvet miután megáldotta fiát. 😀

  25. Baromság ez az egész hittanórablabla :S
    Nem úgy kellett volna befejezni az egészet, hogy halottként mutatnak mindenkit :S

  26. Hát nekem a lost marad a kedvenc sorozatom, de 1-2 dologgal többet kellett volna megmagyarázni. Nekem alapvetően tetszett a vége. De pl. mi lett akkor most Richarddal, Milessal? A sidewyek az nem is létező világ, csak halottak azt kész, tovább léphetnek, még ezzel sincs bajom. De pl. miért volt a számoknak “hatalmuk”? Vagy ne felejtsük el, hogy Desmond is ott maradt a szigeten, bár, lehet, hogy Hurley segített neki visszajutni Pennyhez, és a fiúkhoz Charliehoz…

  27. Sziasztok!
    Bennem az a kérdés merült fel,hogy a főszereplők közül miért mindenki a “fiatal”, illetve megismert énjével lépett be az úgynevezett purgatóriumba (vagy bárhogy is nevezzük)?Ezzel szemben Christian Sheperdet miért az “öreg” énjével láthattuk a túlvilág kapujában?Természetesen ez igaz a többi szereplőre is…törvényszerű,hogy mindenki a szereplők közül fiatalon,a megismert külsőjükkel hal meg?? De lehet,hogy csak nekem kerülte el valami a figyelmem és nem gondoltam alaposan át?Ti mit gondoltok?

  28. akkor most meghaltak vagy nem?

    • Meghaltak. Legközelebb nézel egy sorozatot kicsit jobban figyelj oda. Jack is kérdezte az apját, hogy meghalt-e. Vajon mi lehetett a válasz?

  29. Bár nem mai a cikk, én mostanában vettem rá magam, hogy időt szánjak erre a sorozatra.
    Szerintem az nem érzi át a sorozat záróját, akinek még nem halt meg senkije. Szép gondolat, hogy akár arról is szólhat az életünk, hogy azzal a feladattal vagyunk itt, hogy a sok milliárd ember közül megtaláljuk és felismerjük azon személyeket, akik szerepet játszottak az előző életünkben, akik meghaltak és szerettük őket, viszontláthatjuk őket.
    Érdekes párhuzam, hogy anno az Oceanic 6-nak is egyesülnie kellett a visszatéréshez, továbbá ezeknek az embereknek is együtt kellett lenniük, hogy részesei legyenek a fénynek.
    Szerintem csak azért néztek ki ugyanúgy ebben az időtlen időszakban, hogy megkönnyítsék a nézőknek a beazonosítást. És itt most nem a korra gondolok, lehettek volna egy teljesen más ember testében is.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: