Senet

A hatodik évadban fontos szerepe volt egy játéknak, az úgynevezett Senetnek, mely egy ókori egyiptomi társasjáték. Pontosan máig nem tudják a régészek, történészek megfejteni, hogy vajon mik lehettek az eredeti szabályai, ahogy Jacob és MIB sem, amikor rátaláltak erre gyerekkorukban.

Ahogy MIB kitalálta hozzá a saját szabályait, úgy a történészek is számos lehetséges szabályt állítottak fel a régi ábrázolások és egyéb szövegek alapján.

A Lost: Complete Collection kiadásához járt is egy hasonló Senet tábla, és a hozzá tartozó kövek, rudak, az egyik lemezen pedig az egyik lehetséges szabályt is meg lehet nézni egy videó formájában. A tovább mögött ti is elolvashatjátok a szabályokat és a tudnivalókat a játékról.

Senet Szabályok

Szükséges:

  • 2 játékos
  • 3×10-es tábla a képen látható szimbólumokkal
  • 5-5 fehér illetve fekete kő (bábu)
  • 4 rúd, melyek mindegyikének egyik oldalán van minta, másikon pedig nincs

Szabályok:

  1. Helyezzétek fel a bábukat felváltva a táblára, a bal felső sarokból indulva. A jelekkel ellátott mezőknek a jobb alsó sarokban kell lenniük.
  2. Válasszatok egy játékost, aki kezd.
  3. Amikor sorra kerülsz dobd el a rudakat, akár egy dobókockát, hogy megállapítsd mennyit tudsz a bábuddal lépni. Lehetséges dobások:
    • 1 üres oldal, 3 mintás = 1 lépés és egy újabb dobás.
    • 2 üres oldal, 2 mintás = 2 lépés és a köröd véget ért.
    • 3 üres oldal, 1 mintás = 3 lépés és a köröd véget ért.
    • 4 üres oldal = 4 lépés és egy újabb dobás.
    • 4 mintás = 5 lépés és egy újabb dobás.
  4. Ha a köröd véget ért, számold össze a kapott lépéseidet és mozgasd a bábuidat bármilyen sorrendben, annyit amennyit léphetsz.
    • Például: Ha dobsz egy négyest, aztán egy kettest, ami összesen 6 lépést ad, akkor például léphetsz egyik bábuddal 5-öt, másikkal 1-et; vagy akár 3 bábuddal kettőt-kettőt is léphetsz.
  5. A bábuk a táblán egy fordított ‘S’ alakban mozognak.
  6. Ha a bábud egy olyan mezőre ér, amelyiket már korábban elfoglalta az ellenfeled egyik bábuja, akkor helyet kell cserélnetek.
  7. Ha az ellenfelednek 2 vagy több bábuja egymással szomszédos mezőt birtokol, akkor az a mező védett, vagyis nem tudsz vele helyet cserélni. Egy másik bábuddal kell lépned, vagy ha ez nem lehetséges, akkor lépj visszafelé és cserélj helyet ellenfeled bármelyik bábujával, még ha az védve is van.
  8. Ahogy körbeérsz a táblán, észreveheted, hogy néhány mezőn különböző szimbólumok vannak. Ezeknek a mezőknek különleges jelentése van, ennél fogva különleges feladatok járnak hozzájuk:
    • 26-os mező, a Gyönyörök háza ( The Beautiful House) az egyiptomi neve a ravatalozónak. Ahogy az életben is, minden bábunak meg kell állnia itt a továbblépés előtt. Hogy erre a mezőre léphess, pontosan annyit kell dobnod, hogy rálépj. Nem többet, nem kevesebbet.
    • 27-es mező, a Vizek háza ( The House of the Waters) a Nílust, valamint az Igazság tavát (The Lake of Truth) jelképezi, amin minden léleknek át kell kelnie a túlvilágban. Légy óvatos, mivel ez a veszélyes mező két egyaránt nemkívánatos lehetőséggel jár: visszaviheted a bábudat a 15-ös mezőre (Ankhos mező), az Ismétlődő élet házába (The House of Repeating Life) és kihagysz egy kört, vagy ottmaradhatsz a 27-es mezőn, amíg nem dobsz egy négyest. Gondold meg mit választasz, mivel amíg a 27-es mezőn van a bábud, addig a többivel sem léphetsz tovább, és elvesztik védettségüket is.
    • 28-as mező, a Három Isten háza ( The House of the Three Gods), Ozirisznak, a holtak urának bírósága.
    • 29-es mező, Ra-Atum háza, a napistené, aki napnyugtakor meghal, hogy az új napon újjászülethessen.
    • 30-as mező, Hórusz háza.
  9. De vigyázz, ha a bábudat védetlenül hagyod az utolsó három mező egyikén, és az ellenfél egy bábuja elfoglalja a helyét, akkor vissza kell lépned a 27-es mezőre.
  10. Ha nem tudsz továbblépni a 26-os mezőről, mert ahova lépned kellene, azt a helyet egy ellenfeled már elfoglalta, és védett, akkor szintén vissza kell lépned a 27-es mezőre.
  11. Ha sikerült minden bábut lejuttatnod a tábláról, akkor Győztél.

A játékot egyébként az írások szerint a holtak lelkéért játszották, mivel maga a tábla is a túlvilágot szimbolizálta, és a győztes sikeresen továbbléphetett.

Jó játékot!

Reklámok

~ Szerző: HarryProf. - 2010/09/12.

12 hozzászólás to “Senet”

  1. “Ha sikerült minden bábut lejuttatnod a tábláról, akkor Győztél”

    Pompás kis hasonlat MIB céljairól

  2. HarryProf… megvetted a kollekciót? Ha igen mennyi volt összesen?…

    • 34.000 HUF volt, azthiszem 161 dollár, ebben minden költség benne van, szállítás is.
      Szerintem ez elég korrekt volt, elvégre alsóhangon a Lost dvdket 6000 Ft-ért szokták adni itthon(amikor friss), ráadásul itt van rengeteg extra és nem akármilyen kivitel.
      Szerintem megérte bőven:)

      • Jövő hónapban esetleg tudnál segíteni a beszerzésében? mert én nem nagyon értek hozzá

  3. A rejtett bónusz DVD-t megtaláltad?
    U.I: Szerintetek itthon ez megfog jelenni?

  4. Írj majd egy mailt, -ra, és megbeszéljük, amikor aktuális lesz. 🙂

  5. Rendben köszi… majd jelentkezem 😀

  6. Harry megkérdezném hogy szerinted megéri megvennem ha nekem megvan az első öt szezon magyarul dvd-n?
    Mivelhogy nagyon gondolkozom hogy megvegyem és akkor már blue-rayen.
    Mit gondolsz?

    • Hát ezt neked kell eldöntened bundi. Én akkor már nem venném meg, mivel akkor már majdnem a teljes kollekciód megvan, igaz a plusz extrák nélkül. Én a helyedben nem venném meg csupán a hatodik évadot külön, vagy ha nagyon akarnám a CC-t, akkor eladnám valami teszvesz szerű oldalon az eddigieket, és annak az árából tudnám fedezni is a nagyját a költségeknek.
      Ez a véleményem, remélem jutsz valamire a tanácsommal:)

      • köcce
        Besenyő Pista bácsi megfogadja tanácsait 🙂

  7. mjb: Sajnos nincs rá sok esély 😦

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: